Choď na obsah Choď na menu
 


168,Gilgames uralkodása

Gilgames uralkodása

 

 

Uruk fiatal papkirályának valami fontos tudás beszerzése végett, nyilván vallási ügyben, vissza kellett mennie eritreai hazájába.

 Az utat hajón tette meg s utazása negyven napot vett igénybe.

 

 A képen hajóban látjuk őt (Maspero: Hiostory… London. III. 73), éppen amint evez.

 A hajó rajza AIU, (Így olvasom: hajó.)

 a hajóban ülő személy fején a hold látszik UD, UT, (A Hold régies kiejtése.)

 feltűnik hosszú keze KETE, (Mivel kettő van belőle, a régies kettő szóval is összecseng.)

 amint az evezőt EVESU fogja. (Jól értük, evező.)

Ez ennyit mond: AIU UTU KET-VESU, Bárhogy is olvassuk, magyarul szól: Hajó útja kedvező.

 

A támla nélküli szék, amin ül, csupa írásjegyből tevődik össze, amit lába BA fejez be. Úgy véljük, itt az Eritreába szót kell valamiképpen olvasni. 

 

168-a-gilgames-3-evezosok.png

 

 Vannak még másik figurák a hajóban, akiknek minden mozdulata írásjel, de azt nem tudjuk kibogozni. Most a felső sorral sem foglalkozunk.

 

168-b-gilgames-2-csonakban.png

 

 Egy további kép (Maspero: History…London III. 71.old.) elmondja, hogy Gilgames Szemes napistenhez utazott vissza, aki az óceán (tenger) partján MASU nevű hegyben (UR) lakott. (Magyar úr hegyén.)

Itt nyilván a MASU-UR: Magyar nevet kell olvasnunk.

 

(Itt nem áll módunkban képeket bemutatni, de a National Geographic tv adásában visszanézhető Narmer fáraó Egyiptom egyesítésében skorpióember képeket is bemutatnak.)

 

 Ebben az országban a kapukat éjjel-nappal szárnyakkal (MAT) ellátott

 skorpióemberek (SEREK) őrzik,

 tehát azok is Matsarok = MAGYAROK!

 

Fejük felett lebeg egy szárnyas (MAT) korong (AR),

 amelyből karok (AKARA) nyúlnak ki: (Nézzük helyes szótagolásunkkalmat+ar+ok+ura.)

 itt tehát a Magyarok ura lakik.

 

 Mit csinálnak az őrök?

 A kettőjük közé helyezett hieroglifák elmondják: az ívben hajló jel KAPT, következik a és több AR jel, ami többesben AR.akegyütt: Kaput tárják.

 

Gilgames eposz elolvasható az aláhúzottra kattintva( másik honlapra lép).

A vízözönről Gilgames: (az aláhúzottra kattintva másik honlapra lép).

Gilgames a lexikonban: katt az aláhúzottra.

 

 

A rendelkezésünkre álló dokumentációs anyagból, amint látjuk, megállapítható a lényeg: 1, A Régi Kelet déli feléből Mezopotámiába magyar nyelvű bevándorlók mentek. A költözködők nappapok vezetése alatt Eritreában szálltak hajóra és Arábia megkerülésével, negyvennapi utazással a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékére érkeztek.

 

2, Nem egyszerre jöttek, nem inváziószerűen, hanem egymásután következő hullámokban, erőteljes fiatalemberekből álló csoportokat alkotva.

 

3, Mindnyájan magyarul beszéltek, csiszolt kőkori kultúrával rendelkeztek, írástudók voltak és az égi vallás hívei.

 

4,Államaikat Uruk város királya egy közös politikai keretbe fogta össze, de ez a gyarmat kezdetben még bizonyos függésben maradt az őshazától. A gyarmatosítás/honfoglalás ideje kb. Kr. e. 3500-3400.

 

Ha a térképet kimásolják és felnagyítva megnézik, még rengeteg magyar helynevet olvashatnak, melyekkel alkalom adtán még foglalkozom.

 E honlap szerkesztője a magyar-egyiptomi hieroglif írást és a rovást tanulmányozza behatóan. Jelenleg e munka mellett hieroglif szövegeket tanulmányozok. A kövek fognak megszólalni, és magyar nyelven.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, képek forrása internet szabadon bemutatható képei.)

2011-11-10.

2023.03.15.