Choď na obsah Choď na menu
 


39,Catalaunumi csata

Attila a Tisza mellékéről, ahol a birodalmának központja volt, először Konstantinápolyt kényszerítette adófizetésre, majd nyugatnak fordult. Róma főleg újdonsült szövetségesei, akiket ugyanúgy veszélyeztetett a hunok támadása, ellenálltak. Kr. u. 451-ben a Galliába betörő Attila hatalmas seregével szemben Catalaunumnál hasonló erejű római–germán haderő sorakozott fel. A történészek felásták az egész csatateret, és rendkívül véres, hatalmas csatáról írtak mind a mai napig. Napjainkban azonban hatalmas botrány van Catalaunumban, ugyanis a legújabb USA-ban lefordított dokumentumok alapján kiderült, hogy valóban felsorakozott a két sereg, csatára azonban nem került sor. Ugyanis Attila barátjának, a római csapatok vezérének - akivel együtt tanultak Aquileiában és Rómában - azt mondta, „te is vesztenél 12 000 embert, én is, ne ütközzünk meg.” - Így a csata elmaradt.

 

39-catalaunumi-csata.png

 

A Tarih-i Üngürüsz krónika szerint Attila győzelmet aratott a catalaunumi csatában, amit az is megerősít, hogy a következő évben a rómaiak a legkisebb ellenállást sem tanúsították Attilával szemben, mikor bevonult Itáliába.

 

Egyes krónikák szerint Attila keresztény uralkodó volt. Egyszerre csak egy feleségről tudunk. Edesszában született, Edessza-Hungaria néven ismert település, itt őrizték Jézus halotti leplét is. Ő kímélte meg Rómát, visszafordította a mindenkit legyőző hun-magyar hadsereget. (A gótok, németek, vandálok = a német rablótörzsek háromszor pusztítták el Rómát. )

Nézzünk meg egy rövid videót a magyarok eredetéről, a fele Atillával foglalkozik: 

 

Továbbá elgondolkodtató a kijevi múzeumban kiállított hun övcsat "Miatyánk" verse, mely sajátos szerkesztése és szóhasználata okán azt a feltételezést erősíti, miszerint a hunok nem csak igen korán értesültek a kereszténységről, hanem az belső hitvallásként, átélt gyakorlatként volt jelen a hun társadalomban. Hogy a hun közösség hány százaléka volt keresztény, és milyen szervezettségben, ma még nem kimutatható.

Más forrásból: Catalaunumnál a csata nem volt egyértelműen döntetlen, mert nem Attila vonult el másnapra, hanem a rómaiak vonultak vissza, a halottaikat is hátrahagyva.