Choď na obsah Choď na menu
 


225,Dakota magyarok = Dákó-földiek

Ősi magyarok Észak Amerikában (katt)

Idézet a cikkből: "A pár magyarul most is kettőt jelent. Tehát a jelentés: "Egy pár x egy pár legyen négy". - Mindezek után hallgassuk meg, hogy régi és kortársi ismert egyéniségek hogyan nyilatkoztak a magyarok és az indiánok nyelvéről. Sorjában idézek néhány jellemző mondatot megnyilvánulásaikbó l, a teljesség igénye nélkül.

A magyarok nyelvéről:

Sir John Bowring: (Korának híres angol nyelvésze)
"A magyar nyelv. egészen sajátosan fejlődött, és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, melyben ésszerűség és számtan van, sőt hajlékonyságával és alakíthatóságával erős a hangzatokban."

George Bernard Shaw: Az angol írófejedelem drámáit a magyar közönség is ismeri és szereti. Kevéssé ismert, hogy az író komoly energiát fordított a magyar nyelv tanulmányozására. Egyik régi rádiós nyilatkozatában így nyilatkozott:

".egy igazán tehetséges angol írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal. Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadására, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)"

Palmerston (Magyarországi angol nagykövet 1848-ban). Ennek a magyarok szeretetéről éppen nem híres diplomatának a véleménye különösen érdekes, mivel érzelmi szálak biztosan nem kötötték a magyarsághoz. ". a Habsburgok keleti birtokán élő magyar nép. nem csak kontinensünk egyik legerősebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon ősi műveltséggel a környező népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták kényszeríteni. Sir Boyl azt is tudni vélte, hogy népi nyelvük rendkívül kifejező és a dalaik ősibbek, szebbek, kifejezőbbek a mieinknél."

Nemzetközi vélekedések az indiánok nyelvéről:

Senora Maria de la Cruz, telivér indián tudós asszony azok közé tartozik, akik a spanyol mellett megőrizték anyanyelvüket. Emellett angolul is megtanult. 1974-ban a CBC-nek adott interjújában a következőket mondta: ".mint született indiánt és a mexikói kultúrák kutatóját engem az lelkesített az angol nyelv tanulásában, hogy ezen a világ minden csücskén beszélt nyelven végre képes leszek őseim kultúráját közkézre adni, és csodálatos filozófiájukkal a fehér ember sekélyes gondolkodásában új távlatokat nyitni. Ma már tudom, hogy az elvárásom túl nagy volt. A nahuatl indián nyelv lenyűgöző kifejező erejét, tömörségét, képi megjelenítő, ragozó, értelmet módosító képességét az angol nyelv még annyira se képes kifejezni, mint a spanyol."

Clark (a Lewis and Clark Expedíció egyik névadó résztvevője) és Sacajawea, az expedíció indián tolmácsa és scoutja, cserkésző vezetője:

Clark beszámol arról, hogy többször tapasztalta Sacajaweanál azt az őt egyre jobban bosszantó szokást, amivel a nyelvzseni és angolul kitűnően beszélő tolmácsnő az illető indián szóvivő néhány szavát több hosszú angol mondattal adta vissza. Amikor ez már sokadszor fordult elő, az egyik esti tábortűznél megkérdezte tőle, hogy miért tesz így, amikor megegyeztek abban, hogy mindig mindent azonnal és pontosan fog fordítani. Sacajawea válasza meglepte Clarkot, hiszen tudta, hogy a nő teljesen őszinte és megbízható. A válasz: " - Szóról szóra egy nyelvet se lehet igazán lefordítani, legkevésbé pedig az indián nyelveket. Én a hűséges, pontos, a gondolattal teljesen megegyező fordítást vállaltam, ami egészen más dolog. Az indián beszéd szavait - melyeket mesterien forgatnak és árnyalnak azáltal, hogy a legtöbb szóhoz rövid, módosító végződéseket ragasztanak - az angol nyelvben csak több hosszú, magyarázó mondattal lehet visszaadni, mert az angol kifejező ereje összehasonlíthatatlan ul gyengébb az indián nyelvekben rejlő erőnél."

Móricz János és Csizmadia István: A 60-as években a kanadai sajtóban nagy port vert föl az a hír, mely szerint Móricz János és később annak honfitársa, Csizmadia István beszámoltak nem mindennapi tapasztalatukró l: Ecuadorban néhány indián törzs a magyarhoz, anyanyelvünkhö z rendkívüli módon hasonlító nyelven beszél. Ez a hasonlóság olyan erős, hogy magyar füllel helyenként határozottan érteni lehet őket. (Most erről önkéntelenül eszembe ötlik a párhuzam az Önökkel már megosztott indián bejárónős esetemmel!)

Rostás Sándor, verbita pátert hosszú várakozás után engedték misszióba. Együtt ment Dél-Amerikába azzal az egyetlen Japánból származó misszionáriussal, aki ősi japán családból származott, és a modern japán nyelven kívül a japán ősi nyelvet is beszélte. Spanyolul azonban olyan nehezen tanult, hogy csak a legjobb indulattal, és a többi atya segítségébe ajánlva engedték el a misszióba. A páterek későbbi közös álmélkodására a rendkívül rossz nyelvérzékű és spanyolul szinte semmit se tudó japán pap egészen rövid időn belül többször is bebizonyította, hogy kitűnően szót ért az indiánokkal, akik csak őt tartották igazán illetékesnek, tekintettel arra, hogy spanyolul ők is csak nagyon gyéren beszéltek. (Ettől kezdve egy zenei példával foglalkozunk, melynek azonban a nyelvészeti oldala se kevésbé érdekes!) ..."

Dakota indiánok kiirtása és lázadása.

2011-december