Choď na obsah Choď na menu
 


17,Glozeli kő

 

17-a-glozeli-ko.png

Íme néhány lelet ami bizonyítja, hogy a magyar volt az első nép aki használta a legkorszerűbb írásmódot, ahol minden hangot egy külön betű jelöl. Így a mondanivaló könnyedén lejegyezhető, nem úgy, mint a nehézkes képírással, fogalomírással és szótagírással.

A glozeli kövek becsült kora 15 ezer év, amivel nem tud mit kezdeni a világ tudománya, hiszen a mai ismeretek szerint abban az időszakban még nem létezett írás.

De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás! Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes lelet.

Értékes olvasnivaló másik honlapon, katt ide: A Glozeli kövek

Vannak még hasonló leletek a Franciaországi Glozelből, igyekezni fogunk a neten fellelhető képeket is itt elhelyezni és megfejteni.

 
A szarvasos kő 15ezer éves lelet, a pirossal jelölt részt jól kivehető magyar rovás betűi a szarvas agancsától a nyakáig biztonsággal tudjuk olvasni.
 

A megoldás: HAJTVA ŰZIK A SZARVAST. Lehetséges, hogy egy társasjáték figurája volt.

Miért Franciaországból került elő? Mit kerestek ott magyar népek? Ezekre a későbbiekben válaszolunk. Elöljáróban a galliai leletekről az első lelet a bevezetőjénél olvashatnak.


  Ha sikerül teljes képet kapnunk a lelet felső sorában kezdődő írásról, megtudjuk a teljes olvasatot, akkor ezt az oldalt módosítani fogom.

( A lelet olvasatát én publikáltam először, mivel magyar nemzeti kincs, szabadon bemutatható "Kissúrék rovásírás megfejtései" címmel. 2011.).