Choď na obsah Choď na menu
 


53,Moigrad kincse

53-varadtol-keletre-moigradon-talaltak.png

Váradtól keletre, Moigradon találták.
A hunok is használták a rovásírás mellett a képírást. Ezt láttuk a nagyszentmiklósi kincsek elemzésénél, az énlaki templomnál. En violon idolként bukkantam rá, (de Baráth Tibor Montreal is írt róla) ezekre a szimbólumokra, amelyek többnyire arany lemezek, és zsinórra fűzve nyakba akasztva viselték tulajdonosaik.

Egy szemet, kör= urat és orrot ábrázol, semmi mást.
Összeolvasva magyar nyelven: Szem+orr= Szemúr, ami a Napisten főpapját, papját írja, aki Úr. Szerintem az arany lemezek rangjelző táblák voltak.

Már az előzőekben bizonyítottuk, hogy a hunok katonai és politikai tudása olyan magas színvonalú volt, hogy Európa nyugati felét halálfélelem fogta el.

A hunok írtak, olvastak, bámulatos aranyműveseik voltak, és olyan magas színvonalú jólétben és gazdagságban éltek őseink, hogy a nyugati barbárok jártak ide folyamatosan a népünket gyilkolni és fosztogatni.
A 4.-5. században bizonyítottuk, hogy egyetlen idegen nyelvből származó szót sem találtunk.
Minden szó a magyar nyelv szava, a mai nyelvtani szerkezetet, ragokat, képzőket a mai állapot szerint értjük, halljuk, látjuk, olvassuk.

A rovásírással írt mondatokat első hallásra megértjük.

A magyar nyelv mögött sok ezer éves múlt van. 1-2 évezreddel régebbi leleteket keresünk és mutatunk be, a világ minden tájáról, ahol magyar nyelvű népek éltek, írásos leleteket hagytak.