37,Szent Korona rovás olvasatai
1. ábra. A Szent Korona felülnézete a körbe zárt kereszt; azonos a székely rovásírás "f" (Föld) jelével
„Tudós virtus,- írástörténet, - a Szent korona hieroglifái”
cím alatt részletesen megtalálható a magyar korona elemzése, ide csak a bizonyíték kedvéért emeltem át 3 részletet, hogy lássuk, a korona nem készült Rómában, és sosem küldte a pápa, viszont Attila királyunk viselte először. A többit döntsék el a szakértők. (A honlapot törölték.)
A jel eredete azzal függ össze, hogy a homo sapiens csoportjai kb 100 - 50 ezer évvel ezelőtt a Közel-keleten (az Éden területén) egy hazában éltek, itt alkották meg ősvallásuk (társadalmi együttélésük) szabályrendszerét. Ez a földrajzi terület a négy tenger, a négy folyó a négy hegység és a kereszt alakú szárazföld miatt annyira szabályos, hogy az nyilvánvalóvá teszi: ez csak az Isten által teremtett, rendezett világ lehet. A terület az ősi időkben tejjel-mézzel folyó Kánaán volt. Ráadásul a modern ember az őskorban itt ébredt öntudatára, s e boldog korra emlékezve vitték magukkal új hazáikba ezt a körbe zárt kereszt alakú jelképet.
2. ábra. A Szent Korona szemből nézete az ég boltozatát tartó oszlop (Tejút, égig érő fa) ábrázolása; a keresztpántok filigránjai a székely írás "j" (jó "folyó") jelével azonosak
.
A Szent Korona 2. ábrán látható keresztpánt-szakaszának mindkét végén van egy Krisztus-zománc, amelyen faábrázolások is vannak. Ez azt jelenti, hogy ez a keresztpánt szakasz azonos az eget tartó fával/Istennel. „Tudós virtus,- írástörténet, -a Szent korona hieroglifái”
cím alatt részletesen megtalálható a magyar korona elemzése, ide csak a bizonyíték kedvéért emeltem át 3 részletet, hogy lássuk, a korona nem készült Rómában, és sosem küldte a pápa, viszont Attila királyunk viselte először.
3. ábra. A korona csüngőin a föld szójelek vannak
„Tudós virtus,- írástörténet, - a Szent korona hieroglifái”
cím alatt részletesen megtalálható a magyar korona elemzése, ide csak a bizonyíték kedvéért emeltem át 3 részletet, hogy lássuk, a korona nem készült Rómában, és sosem küldte a pápa, viszont Attila királyunk viselte először.
A teremtett és rendezett világ isteni középpontját jelöli ki. Azt állítja a korona ezzel a két nézetével, hogy a világ isteni középpontja azonos a magyar uralkodó tartózkodási helyével, azaz Magyarország uralmi székhelyével. A Szent Koronának a készítésekor csupán öt csüngője volt, ma azonban kilenc van.
Az eredeti öt csüngőnek tehát egy olyan birodalom felel meg, amelynek öt résztartománya volt. Ilyen volt a korona készítésekor már elbukott Párthus Birodalom is. A magyar Szent Korona erre emlékezve készülhetett öt csüngővel. A heftalita Hun Birodalom ugyanis (amelynek szellemisége meghatározta a Szent Korona szimbolikáját) magát a Párthus Birodalom örökösének tekintette (ezért törekedett 150 éven át az iráni területek elfoglalására). Ezt a hun igényt (a Párthus birodalom helyreállítására való törekvést) fejezhette ki az öt eredeti csüngő.
A korona alá tartozó tartományok száma idővel megszaporodott, s ezért vált szükségessé a csüngők számának gyarapítása.
Saját észrevételem, hogy a képírás szabályai szerint is van jelentése, a kereszt jele rovás T. A kör amiben van jelentése ele, él, úr.
a, Összeolvasva: eTeLE= Atilla
b, Előző változat szerint ugyanezek a jelek: FÖLD jelentésűek
c, Másik olvasatom: Kör = ÚR is jelent. T lehet élet is, keresztény szimbólumként Isten is.
De ha mindent összeolvasok, értelmes mondat jön ki, a viselőjéről.
IME: Isten az Úr, Atilla a föld ura. A koronával együtt: királya. Ezt a betoldást mi olvastuk először ilyen formában. (2011-03-19.)
Ki viselte először a koronát?
Érdekes cikk a kép alatt...
Szent Korona 4
Attila Szent Koronája?
Azt tanították velünk, hogy első királyunk István, aki koronát kapott II. Szilveszter pápától - holott ennek semmiféle bizonyítéka nem lelhető fel. A magyar Szent Korona nem Szent Istvántól, hanem Atillától származik. Nagyon fontos Atilla.
- Azt tanították velünk, hogy első királyunk István, aki koronát kapott II. Szilveszter pápától - holott ennek semmiféle bizonyítéka nem lelhető fel. A magyar Szent Korona nem Szent Istvántól, hanem Atillától származik. Nagyon fontos Atilla.
Hármas koporsójának története talán sokak számára ismert. A 3 a számmisztikában a család száma - na meg a feltámadásé. Harmadnapra halottaiból … A koporsó három rétege a következő kívül vas - a vas a Mars féme. Középen ezüst - mely a Hold féme, belül pedig arany: Nap féme. A három égitest: ideje - Szent Benedek napja - március 21.
- A monda szerint Atilla újra testet ölt, mégpedig háromszor a történelemben, és egyszer csillagserege élén. Ez lesz Csaba királyfi. Hogy hol tartunk most a történelemben? A három alak már bevégezte földi uralkodását - Szent László király, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc. A negyedik még nem jött el. De közel van, már elindult felénk…
- Atillát olyan szinten ki akarták iktatni a magyar nép gondolatvilágából, hogy II. József a Szent Koronáról is levetette az Atillát ábrázoló képet. Most Konstantin van ugyanott. A legmodernebb technikák azonban segítenek a régi rajzolat rekonstruálásában. De Atilla nem csak a koronán adta át a helyét a bizánci uralkodónak. A régi naptárakban május 21-e volt Atilla névnap. Ugye kitalálják, hogy most melyik név kötődik ehhez a dátumhoz? Igen, Konstantin. Hát ennyire fontos volt a csere. Ilyen szinten hamisították a történelmet.
Akinek nincs múltja, annak nincs jövője sem. Sajnos ez a cél a magyarsággal.
- Erőszak, agresszió, testiség - ezt árasztja a modern nyugati kultúra. Két dolog közül lehet választani: vagy mi süllyedünk az õ szintjükre, vagy őket emeljük magunkhoz.
De fel kell eszmélni, észre kell venni, hogy tudatos hazugságra épül a nemzetstratégiánk. És ha nem találunk magunkra, végképp elveszünk. (Seres Mária írásából.)
-A magyarság tudatában (még ha megtépázva is) a mai napig él a keleti (ázsiai) származás hagyománya. A magyarság eredetével kapcsolatban - a XIX. század dereka óta - váltakozó hevességgel dúl a vita a különböző tudományos álláspontok között. Az utóbbi fél évszázadban (különösen a rendszerváltásig), sokszor minden ellenérvet figyelmen kívül hagyva erőltették a magyarság „finn-ugor” eredetének kétségbevonhatatlan tanát.
A Magyar történelem meghamisítása nem mai eredetű! Már 1858. november 6-án, gróf Széchényi István, aki a Magyar Tudományos Akadémia alapítója volt, visszavonta támogatását az Akadémiától, mivel az a Habsburg irányzatok támogatója lett és a Magyar történelem megismerésében nagy károkat okozott a nemzetnek és a nemzeti eszmének.
/Az összeállítás az Eltitkolt magyar történelem honlapról származik./ 2011-03-15
Atillát olyan szinten ki akarták iktatni a magyar nép gondolatvilágából, hogy II. József a Szent Koronáról is levetette az Atillát ábrázoló képet. Most Konstantin van ugyanott. A legmodernebb technikák azonban segítenek a régi rajzolat rekonstruálásában. De Atilla nem csak a koronán adta át a helyét a bizánci uralkodónak...Letelt az 500 év, a feltámadásnak kell következnie...
Filmajánló: